Filozófiánk

Filozófiánk szerint továbbra is családias, baráti légkörű (gyermekeknél játékos jellegű, formációkra fókuszáló) felkészítést végzünk. Különböző szinteken, több korosztály számára szóló társas-, verseny-, és formációs táncban egyaránt. Hozzáállásunk a kulcsa annak a harmóniának, amely jellemezi az óráinkat. Oktatási módszerünk alapját a “Flow – élmény” megélése ösztönzi. Ez azt jelenti, hogy az elme működését eljuttassuk egy olyan állapotra, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit csinál. Ez egy összpontosult, a motivációt fokozó élmény, melynek során képesek vagyunk egy dologra figyelni és megfelelően átélni saját érzelmeinket a legjobb teljesítmény érdekében. A tánciskola nagy előnye az, hogy szélesebb zenei és mozgáskultúrabeli élményekhez juttat, s néhány hónap múlva már sikeresen végig tudunk táncolni egy Cha-cha-cha-t vagy Angol keringőt egyszerűbb figurákkal.

Alapfokú Művészetoktatás

Egyesületünk megalakulása óta nagy figyelmet fordít az utánpótlás képzésre, hiszen tánciskolai képzés nélkül nem létezhetne a versenytánc műfaja.

2015. szeptembertől a SAVARIA Alapfokú Művészeti Iskolával karöltve dolgozunk, ahol a diákok az éves munka értékeléseként művészeti iskolás bizonyítványt is kaphatnak.

Aktuális híreink

Kezdő Társastánc tanfolyam indul Székesfehérváron

Szeretettel tájékoztatjuk a kedves táncolni vágyó érdeklődőket, hogy tánciskolánk kezdő társastánc tanfolyamot indít Székesfehérváron. A tanfolyam – mely 10 alkalom x 90 perc,- tervezett kezdési…

Read more

Kezdő Tánciskolai tanfolyam Sukorón

Szeretettel tájékoztatjuk a kedves táncolni vágyó érdeklődőket, hogy tánciskolánk kezdő társastánc tanfolyamot indít a Velencei-tó környezetében élő felnőttek számára. A tanfolyam – mely 10…

Read more

Élményutalvány Karácsonyra

Ha már találgatsz, de még hiányzik hozzá egy jó ötlet… Ha még nem tudod, hogyan, de ezzel elkezdenéd… Lepd meg szeretteidet, és magad Caliente Tánciskola…

Read more

ÚJ! Kezdő Felnőtt tanfolyam

Szeretettel tájékoztatjuk a kedves táncolni vágyó érdeklődőket, hogy tánciskolánk kezdő társastánc tanfolyamot indít felnőttek számára. A tanfolyam – mely 10 alkalom x 90 perc,- tervezett…

Read more

Órarend

Kezdő/Középhaladó Csoport Székesfehérvár- Szerda

18.30 – 21.30 Társastánc
Király Zita Táncpedagógus

Magánóra

Bejelentkezés:30/116-0313

info@caliente.hu


A regisztráció megerősítéséhez egy e-mailt fogunk küldeni.

GALÉRIA

Lépj velünk kapcsolatba!

8000 Székesfehérvár, Farkasvermi út 2. Tel.:30/116-0313

info@caliente.hu

    Az adatkezelési tájékoztatót megértettem és elfogadom.

    Loading...